• eyelash growth serum
  • Ma 2019. december 09., hétfő, Natália napja van. Holnap Judit napja lesz.

    "A szombathelyi nagyszakállúak asztaltársaságába csak olyan ember vétetik föl felavatási kötelezettség teljesítése mellett, kinek a szakálla, az asztal mellett egyenesen ülve, legalább is az asztal lapjáig ér le."

     

    Ekképp hangzott a saját maguk által alkotott-jóváhagyott, és csupán csak egy paragrafusból álló alapszabálya a nagy szakállúak azon kisded, egy tímárból, egy szabóból és egy kéményseprő legényből álló asztaltársaságának, amely a 19. század közepén nevezetes törzsasztalt képezett az egyik szombathelyi vendéglőben. A füstfaragót Trotz Lőrincnek hívták, s 1821-ben született Joachimsthalban, Csehország német részében. 1846. május 11-én állt munkába Skényi János szombathelyi kéményseprő mesternél. A vándorkönyvben levő személyleírás szerint Trotz Lőrinc nőtlen, római katolikus vallású, alacsony termetű, kék szemű, rendes orrú és különös ismertető jel nélküli ember volt legénykorában. De nem így Szombathelyre kerülése után! Ott ugyanis nemcsak gyökeret, hanem szakállt is eresztett. Nem is akármilyet, hanem olyan ritka szép nagy példányt viselt, hogy tagja lehetett a bevezetőben említett különös asztaltársaságnak. Ha törzsasztaluknál megjelentek, a vendéglős kívánságára csak ők hárman foglalhattak ott helyet.

    E történet megörökítője legalább olyan érdekes, mint akikről hírt adott. Jeney-Szabó Árpádnak hívták, de a múzeumi körökben – s nemcsak itthon, Magyarországon, hanem másutt a nagy világban is! – csupán „a tudós kéményseprőként” emlegették. 15 évesen, 1873-ban beöltözött a kormos ruhába a kor egyik legnevesebb és legjobb kéményseprő mesteréhez, a gödöllői Plesznik Józsefhez. A tanuló évei éppen arra az időre estek, amikor a céheket felszámolták, s a teljes iparszabadságot bevezető 1872. évi ipartörvény következtében nagy erővel megindult – és tartott egy bő évtizedig – a kéményseprőipar szétzilálódása. Mindez a nyitott szemű, fogékony eszű fiú szeme láttára történt, akire erősen hatottak mestere elbeszélései a füstfaragók hajdani életéről. Innen eredhet Jeney Szabó olthatatlan múlt-szeretete, amely arra vezette, hogy mesterségének krónikása legyen. Bármerre járt, kenyéradó munkája teljesítése közben sok értéket megmentett. Hivatalos helyen és magánházaknál az eltüzelésre ítélt régi írásokat, családi és hivatalos leveleket, jegyzőkönyveket, kimutatásokat, mindazt, ami csak a keze ügyébe került, elolvasta és elkérte, hogy elküldhesse annak a könyvtárnak vagy múzeumnak, ahol hasznát veszik. Még a községek pecsétjeinek lenyomatait is összegyűjtötte. Ahogy hazai, úgy a külföldi múzeumoknak is gyakran juttatott valamilyen értékes ajándékot. Ezt nem számításból tette, hanem lelkesedésből, az elmúlt idők tárgyai iránti vonzalmából, amelyre mindig kész volt a saját kis keresményéből is áldozni. Nem csoda hát, hogy mindenütt szívesen és örömmel látták e szakértő vendéget. Európát két ízben is átgyalogolta. Skandináviától és Oroszország északi részétől, Szentpétervártól Konstantinápolyig rengeteg helyen megfordult. A látottakat minden nap leírta. Nagy ismeretét is úgy szerezte, hogy amit olvasott, azt kivonatolta. Nem volt terhére soha az írás. Több nyelven is jól megtanult, állandó szerzője volt a hazai és a külföldi kéményseprő szaklapoknak.

    Mestersége múltjának búvárlatát már fiatalon elkezdte. Tudatosan úgy vállalt munkát, hogy kikérdezze a Kárpát-medence valamennyi idősebb kéményseprő mesterét és segédjét. Jóllehet, ha csak módjában állt, igyekezett az elmondottakat a fellelhető írásos dokumentumokkal összevetni és kiegészíteni, ám az idősebb szaktársak emlékezetének torzításait a legjobb szándéka ellenére sem tudta mindig kiküszöbölni. A különféle kéményseprő szaklapokban ezres nagyságrendű (!) cikket publikált mestersége múltjáról. Amint a tudomására jutott, hogy téves megállapítást bocsátott közre, azonnal szorgalmazta a helyesbítés megjelentetését, s ha a pontatlan adattal valakit akaratlanul megbántott, elsőként kért nyilvánosan elnézést. Amikor a kéményseprő mesterség kultúrtörténetét bemutató Füstfaragók című könyvemet írtam, az egykori hétköznapok bemutatásához valóságos kincsesbányát jelentettek Jeney Szabó Árpád szaklapokban megbúvó színes írásai.

    A tudós kéményseprő jegyezte fel a következő történetet is: A nagybecskereki mesternek, Roll Jakabnak igen messzire terjedő falusi és pusztai munkája volt, s évről-évre 17-18 legénnyel és 7-8 inassal dolgozott kerületében. A 19. század második felében negyedévenként egyszer söpörték a parasztházak kéményeit. Minden legény, aki falura ment – pontosabban kocsizott –, egy koffer tiszta ruhát és egy mosdó dézsát is vitt magával. A legények néha hetekig, hovatovább még hónapokig is távol voltak a mester házától. Sok esetben többen nem is ismerték, nem is látták soha egymást. Saját kocsijain, lovain mentek legényei a vidékre, ahol minden uraságnál jó koszt, jó bor, jó szállás volt számukra. Az inasokkal együtt tehát volt olykor néha 25-26 embere is. Erre az óriási létszámra azért volt szüksége, mert a segédek majd minden háznál kaptak jó bort, vagy jó törkölypálinkát, s azután a munka vagy lassan ment, vagy teljesen szünetelt. Csak kevés legény tudott a szeszes italoknak ellenállni. Ha aztán vagy az egyik, vagy a másik legény kidőlt a sorból, vagy használhatatlanná vált, akkor mindig voltak tartalékos legények a helyettesítésükre. Rollnak egy legénye egyszer két esztendeig nem ment haza a falusi munkáról Nagy-Becskerekre, s amikor hosszas keresés után rátaláltak, éppen egy szerb pópa házánál volt s ott a pópával táncolt kormos ruhában. Egy nagy, zöld kancsó bor meg az asztalon állott, jó füstölt szalonnával egy nagy tiszta lisztből sütött kenyérrel. Dohány, pipa szintén volt készletben bőségesen. De azért valamikor mégiscsak elvégezhette a munkáját, mert nem volt rá panasz. Az alatt az idő alatt pedig, míg a falvakban volt, megmaradt a mesterénél a fizetése is, a kosztpénze is.

    A 19. század második felétől egyre nagyobb számban megjelenő iparos újságok a múlt alaposabb megismeréséhez akkor is jelentős forrásul szolgálnak, ha szerzőik között nem található Jeney-Szabó Árpádhoz hasonló formátumú tollforgató. Sajnos, a különböző szaklapok évfolyamai a különböző könyvtárakban meglehetősen töredékesek. Ráadásul, mivel a 19. század második felében kiadottak nagy részét klórtartalmú papírra nyomták, félő, hogy elporladnak, mielőtt ipartörténeti szempontból feldolgozásra kerülnének. Szükséges volna az összefogás a mielőbbi digitalizálásuk érdekében, mert e szakmai folyóiratok értékes, máshonnan aligha pótolható adatok tárházai. A Magyar Kézművesipar-történeti Egyesület készséggel nyújt szakmai segítséget a szaklapok megmentéséhez. Ahhoz, hogy megmenthessük a mesterségek múltának e jelentős emlékeit, várjuk a további közreműködőket és a támogatókat.

    Szulovszky János
    Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

     

     

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей