Bensőséges ünnepség zajlott a szegedi Bánffi Bt. szikvízkészítő üzemében. Bánffiék kereken száz éve foglalkoznak szikvízgyártással.


A család, a cég alkalmazottai és az Országos Szikvízkészítő Ipartestület elnöksége közösen vettek részt a megemlékezésen.
Az ipartörténeti szempontból is ritkaságnak számító esemény kapcsán beszélgettünk Bánffi Istvánnal és kérdeztük, hogyan is kezdődött?


A dédnagyapámnak Kisteleken, a falu központjában volt egy kocsmája. Szomjas vendégeinek szeretett volna fröccsel is szolgálni, ezért beindított egy szikvíz üzemet 1907-ben. Sajnos ő és a család többi férfitagjai is fiatalon meghaltak. Dédnagymamám vitte tovább az üzletet, halála után nagymamám örökölte a kocsmát, amelyhez ekkor, egy kis mozin kívül, már egy szatócsbolt is tartozott.

A legnagyobb csapás családom történetében az államosítás volt. Mindent elvittek a kocsmából, kivéve a biliárdgolyókat. Nagymamám 1952-ben levelet írt a szegedi tanácsnak. A könyörgő hangú levél hatására az állam „megkegyelmezett” és nagymamám visszavásárolhatta saját szikvízgépét. Az ötvenes években egy kisiparos csak 20 kg széndioxidot vásárolhatott havonta, nehogy konkurenciája legyen az államnak. Nagyon nehéz időszak volt ez. Édesapám 1972-ben váltott iparengedélyt és kezdte meg a szikvízgyártást Szegeden.

Kamaszkori útkeresések után 1980-ban hazatértem és innentől kezdve ketten dolgoztunk. Sajnos csak rövid ideig, apám 57 éves korában meghalt. A rendszerváltozást követő években a flakonos szikvíz forgalomba hozatalának, és feleségem kitartó támogatásának köszönhetően termékünk ismert lett Szegeden és környékén.

Példaértékű volt az együttműködés a „legendás páros”, a két szegedi szikvízkészítő Ampovits Zsolt és Bánffi István között. Nem ellenfelek voltatok, hanem egymást erősítettétek, bár ugyanazon a piacon dolgoztatok. Szerinted, van még remény ilyen szakmai összefogásra?

Kisteleken született Zsolt is, nagymamámhoz klotgatyában járt szódáért az ötvenes években. 24 évvel ezelőtt, Szegeden, a Fasor vendéglőben ültünk le egy kávéra és egyeztünk meg abban, hogyan működjünk egymás mellett, korrektül és tisztességesen. Az évek során ezt az egyességet mindketten betartottuk, a mai napig rendkívül jó viszonyban vagyunk. Véleményem szerint ma is van remény ilyen szakmai összefogásra, elég, ha Zsolt fiára és az én fiamra gondolok. Hasonló helyzetben, a nagy verseny ellenére ugyan olyan jó kapcsolat alakulna ki közöttük is.

Fehér Asztal Lovagrend NAGY EZÜSTKERESZT, IPOSZ és Jedlik Ányos díjas, aranykoszorús mester vagy, Szeged városának elismert és közismert polgára. Műhelyed az ország mintaüzeme is lehetne. Mik a további terveid?

Az idén kezdtük el a saját vizünket palackozni Aquamarin néven 19 literes ballonba. A vizet korszerű szűrőrendszer segítségével tisztítjuk és kevés széndioxidot adunk hozzá. Nagyon remélem, hogy új termékünk megállja a helyét a piacon a nagy verseny ellenére is.

Manapság minden bizonytalan. Mered-e a fiadat bíztatni a szikvízgyártás folytatására?

A fiam jelenleg egyetemre jár, közgazdasági karon kereskedelem és marketing szakra. Nem akarunk semmit rákényszeríteni. Titkon remélem, hogy ő lesz családunkban az ötödik szódavizes generáció.

Szegeden, az „Öreg Hölgy”-ként becézett, műemlék víztoronyban tekinthető meg a Szikvíz Ipartörténeti Kiállítás. A szebbnél szebb formájú és káprázatos színű szódásüvegek, régi gépek és egyéb ereklyék a Bánffi család magángyűjteményéből származnak. Mióta gyűjtesz és mi volt a célod a gyűjteménnyel?

A rendszerváltás óta gyűjtöm a szikvízkészítéssel kapcsolatos eszközöket, dokumentumokat. Szeretném megőrizni az utókor számára szakmánk dicső múltját, bemutatni ezzel a nagyközönségnek, milyen különleges és gyönyörű eszközök születtek, és a kézműves mesterek milyen fantasztikus tárgyakat készítettek a szakmánk közel kétszáz éves története alatt.

(A kérdéseket feltette és a válaszokat lejegyezte:
Deák László, az Országos Szikvízkészítő Ipartestület elnöke.)