• eyelash growth serum
  • Ma 2020. november 29., vasárnap, Taksony napja van. Holnap András és Andor napja lesz.

     

    Április első péntekén tisztújító közgyűlést tartott Békési Ipartestület. A rendezvényen jelen volt Majoros János, az IPOSZ alelnöke és Tiba Mihály, az IPOSZ Felügyelő bizottságának tagja, a Mezőberény  és Körzete Ipartestület elnöke.

     

     

     

    A jövőre fennállásának 130. évfordulóját ünneplő iparos közösség, ha szerény létszámú is, de érdemi munkát végző, a város életében szerepet játszó civil szerveződés. Az elnökség például alapos felkészülés után véleményezte a megye területfejlesztési tervének módosítását. Módot találtak arra, hogy  város polgármestere, rendőrkapitánya, főépítésze tájékoztassa a közösséget a településen történtekről.


    Civil szervezetek részére tartott tájékoztatókon minden évben részt vettek. A Civil Tanácsban, az „egyéb” szervezetek csoportjába Kis János galambászt választották meg, ő képviseli az ipartestületet, ugyanis e tanácsban adnak véleményt az önkormányzati támogatás elbíráláshoz. Békés város képviselő testület által a civil szervezetek részére kiírt pályázatot minden évben benyújtotta az ipartestület. Ez, ha  nem is a várt összegben, de általában sikeres volt. Így tudtak számítógépet vásárolni,  internet kapcsolatot létesíteni, később fax készülékkel, nyomtatóval, szkennerrel, fénymásolóval is fel tudták szerelni az irodát. Az másik évben étkészletet, evőeszközöket vásároltak, a rendezvényeken már ezt használják. Így jutott pénz porszívóra, majd egy felkészítő tanfolyam költségeit fedezték. Jelentős előrelépés volt, hogy a pályázati pénzből székházuk három helyiségét bolttá alakították, amit azóta is kiadnak. Aztán az ipartestületi  irodában állmennyezetet építtettek, ami révén alacsonyabb a fűtési költség, Az állmennyezet nagyon jó, mert a helyiség melegebb lett. Az idén pedig a ház Penny felöli utcai részének felújítására nyújtották be pályázatukat.


    Nem csoda, hogy az ipartestület gazdasági helyzetéről ezt olvashattuk az elnökség beszámolójában: „A lekötött megtakarítás az idei évben már  5.600.000 – kamatozik a takarékszövetkezetnél. Számításaink szerint az anyagi helyzetünk a megye többi ipartestületéhez viszonyítva jónak mondható. Napi kiadási gondjaink nincsenek, időben tudunk mindenféle számlát kifizetni. Semmiféle elmaradásunk nincs. A tagságunk segítségével, társadalmi munkájukkal sikerült a székházunkban felújításokat megvalósítani,  szebbé, barátságosabbá varázsolni a helyiségeket. Különféle rendezvényekre szoktuk a nagytermünket bérbe adni, tagjaink részére önköltséges áron.”


    És természetesen sok előadást szerveztek a tagságnak, részint szakmai, részint vállalkozás ismereti témakörben. Ha pedig az ipartestület munkatársa volt hasznos információkat nyújtó rendezvényeken, mindig gondoskodtak arról, hogy a minél szélesebb körben továbbadják a tudnivalókat. Nem csoda, hogy ezeket és az ipartestület felügyelő bizottságának pozitív  értékelését hallva Majoros János, az IPOSZ alelnöke elismeréssel szólt az ipartestület munkájáról, gratulált mindazoknak, akik megvalósították. Elmondta, országosan nehéz helyzetben vannak a vállalkozások, az ipartestületek, épp ezért példamutató a békésiek igyekezete a talpon maradásért. Majd a szövetség érdekérvényesítő törekvéseiről,  a szolgáltatói hálózat bővítésének szükségességéről beszélt.


    Az előző közgyűlés óta IPOSZ DÍJ kitüntetésben részesült


    Juhász Sándorné üvegesmester

    Belleli Lajos ügyvezető

    Bécsi István szobafestő-mázoló mester

    Csatári Béla esztergályos

    Nagy Sándor asztalosmester


    Békés Városért kitüntetést kapott az ipartestület javaslatára


    Békési Zoltán pálinka bérfőző

    Juhász Sándorné üvegesmester

    Kovács István húsüzem

    üzemeltető

    Belleli Lajos ügyvezető


    Ipartestületi társadalmi munkájáért tizennégyen kaptak elismerő oklevelet


    A választások eredménye:

    Elnök: Juhos János fényképész

    Alelnök: Békési Zoltán pálinka bérfőző

    Elnökségi tagok:

    Belleli Anna  fodrász

    Forrás Zoltán  műkőkészítő

    Hidvégi László  szobafestő-mázoló

    Kovács Attila kárpitos

    Nehéz Győző kőműves

    Rácz Attila temetkezési vállalkozó

    Guti Imre italautomata üzemeltető


    Felügyelő Bizottság:

    Sallai György könyvelő

    Balázs László nemzetközi fuvarozó

    Pilán Mihály víz-gázszerelő

     


     

     

  • написание пресс-релиза
  • статьи для сайта
  • написание статей
  • новости для сайта
  • написание коммерческого предложения
  • продающий текст
  • копирайтинг
  • копирайтер
  • копирайтеры
  • SEO копирайтинг
  • рерайтинг
  • рекламные кампании в интернете
  • обслуживание сайта
  • биржи статей