Ma 2012. május 18., péntek, Erik és Alexandra napja van. Holnap Ivó és Milán napja lesz.

 

Közgyűlés Mosonmagyaróváron

 

 

Egy ködös, őszi, sötétbe hajló délután – november 28-án 17 órai kezdettel – került sor a Mosonmagyaróvár és Vidéke Ipartestület évi közgyűlésére a városi Irodaház nagytermében.

Winkler Károly ipartestületi elnök ünnepélyes megnyitója után ismertette az elnökség és a szervezet 2011. évi munkáját. Külön kiemelte – mint az idei év legnagyobb érdekképviseleti eredményét – a Mosonmagyaróvár Önkormányzata által a kis- és középvállalkozók részére nyújtott 5 millió Ft-os pályázati önrész támogatásának elosztását.

A közgyűlést jelenlétével megtisztelő Hancz István, az IPOSZ alelnöke tájékoztatott az országos szövetség helyzetéről, célkitűzéseiről és mindennapi problémáiról.

Mindezt követően Bősi Éva elnökségi tag ismertetésében hallgathattuk meg az óvári városrész, a Magyaróvári Ipartestület 100 évvel ezelőtti megalakulásának és napjainkig tartó történetét.

 

Kulacs Zoltán elnökségi tag, egyben alapítványi titkár ismertette az ipartestület berkein belül alapított „Segédlevél alapítvány” célját és tevékenységét. (Erről lapunk következő számában mi is írunk bővebben – a szerk.)

Kránitz Ferenc, az ipartestület felügyelő bizottságának elnöke tájékoztatott a szervezet létszámalakulásáról, gazdasági helyzetéről és értékelte a vezetőség munkáját.

A beszámolókkal kapcsolatosan feltett kérdések megválaszolása és elfogadása után kitüntetések és elismerések átadása következett.

 

 

Az ipargyakorlásuk kerek évfordulójához érkezők elismerő oklevelet kaptak

 

10 éves tevékenységéért

  • Bernáth Tamás közúti áruszállító (Mosonmagyaróvár)

 

20 éves tevékenységéért:

  • Kovács Vilmos autószerelő-mester (Mosonmagyaróvár)
  • Nagy Zoltánné fodrászmester (Máriakálnok)
  • Winkler Károly tüzelőanyag- és építőanyag kereskedő (Mosonmagyaróvár)

25 éves kisipari tevékenység elismeréseként ezüstgyűrű

  • Elsőként az időközben elhunyt, mindenki által tisztelt Elek Antal mosonmagyaróvári géplakatosmester nevét említették, akire egy perces néma felállással emlékezett az iparos közösség.
  • Bertók Istvánné fodrászmester (Mosonmagyaróvár)
  • Világi Zoltán közúti áruszállító (Újrónafő)

 

30 éves tevékenységéért

  • Nagy Mihály szobafestőmester (Dunakiliti)
  • Pap József címfestőmester (Mosonmagyaróvár)
  • Rongits Tivadar fodrászmester (Lébény)
  • Schmauzer József szobafestőmester (Mosonmagyaróvár)
  • Szabados Ernő autószerelő-mester (Mosonmagyaróvár)
  • Tonomár Tibor esztergályos-mester (Mosonmagyaróvár)

 

Kisipari tevékenységük kiemelkedő gyakorlásáért, a szakképzés területén végzett munkájuk elismeréseként Ezüstkoszorús Mester kitüntető címet kapott:

  • Bősi Éva fodrászmester (Darnózseli)
  • Domonkos Sándor kőműves mester (Levél)
  • Joó László ácsmester (Rajka)
  • Korcz Miksa cserépkályhás-mester (Halászi)
  • Légrády Zoltán autószerelő-mester (Mosonmagyaróvár)
  • Nagy István kőfaragómester (Mosonmagyaróvár)
  • Pap István szobafestőmester (Jánossomorja)
  • Tóth Jánosné virágkötő-mester (Mosonmagyaróvár)
  • Vecsei Tamás órásmester (Mosonmagyaróvár)
  • Vörös György hentes és mészáros-mester (Mosonmagyaróvár)
  • Aranykoszorús Mester kitüntető címet kapott.
  • Fazekas Zoltán műszerészmester (Mosonmagyaróvár)
  • Kránitz Ferenc pékmester (Mosonmagyaróvár)
  • Németh Miklós címfestőmester (Mosonmagyaróvár)
  • Pinterics Ferenc fafaragó, népi iparművész (Mosonmagyaróvár)
  • Rigó Péter szobafestőmester (Dunakiliti)

 

Az elismerések átvételét az ipartestületi zászló előtti emlékfotók elkészítése követte, majd az elnök közvetlen baráti szavakban köszönte meg a kitüntetettek és az iparosok áldozatos, szorgalmas munkáját, egyben mindenkit meginvitált a Magyar utcába, a Téli Fesztivál alkalmával felállított iparosok borházába, egy finom forralt boros évbúcsúztató koccintásra.

 

 

Németh (Mester) Miklós

címfestőmester

ipartestületi krónikás

 

 

 

 

 

 

 

Asztrológus, Horoszkóp készítés, Tanácsadás