A Magyar Országos Szakmai Ipartestület fennállásának 20. évfordulóját megünneplő Jubileumi konferenc
2010. március 6-án a Danubius Hotel Héliában
Az ipartestületek Magyarországon még a 19. század utolsó felében alakultak meg. Az ipartestületeket ért kihívások sokat változtak: az államosítás, majd a rendszerváltás új kereteket szabott munkájuknak. Hat szakmai közösség 1990-ben egyetlen, önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezetet hozott létre – a MOSZI Magyar Országos Fodrász, Fogtechnikus, Kozmetikus, Kéz-, Lábápoló és Műkörömépítő, Szikvízkészítő, Kelmefestő – Vegytisztító Szakmai Ipartestület néven - közös céljaik elérése érdekében.
Húsz esztendő elteltével fordulóponthoz érkezett az egységes gazdasági keretek között működő Magyar Országos Szakmai Ipartestület. A fordulópont új érdekképviseleti szemléletet, tagságunkkal folytatott aktívabb kommunikációt, több szakmai konferenciát, kölcsönösen előnyös céges szponzorációk megkötését, és erősebb kormányzati lobbit jelent majd. Az idő most érkezett el, szervezetünk mára megerősödött, nagyszámú tagságának, az oktatásban eddig elért eredményeinek, és a köré szerveződő kiemelkedően magas színvonalú szakembergárdának köszönhetően. Célunk, hogy az ipartestületekről szóló közéleti és gazdasági párbeszéd középpontjába kerüljön szervezetünk. Mindez azonban csak közös erőfeszítések révén sikerülhet. A kijelölt célok nagy részét sikeresen elértük: országosan ismert és méltán elismert oktatási intézményünk működését több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberek segítik. Iparos dinasztiák úgy tartják számon, mint az egyik legmagasabb színvonalat képviselő szakmai műhelyt. Kiadványaink, rendszeres konferenciáink olyan hiteles fórumok, amelyek hitet és hitelt adnak azoknak a szakmáknak, amelyek továbbélése mindannyiunk érdeke.
A Magyar Országos Szakmai Ipartestület aktív tagságának létszáma ma meghaladja a kétezret, eddig regisztrált közösségünk pedig a húszezres tagbázist. Működésünk két évtized elteltével fordulóponthoz érkezett. Nemcsak a bizalmat szeretnénk újra kiépíteni a szakmai testületek, vállalkozók és a legkülönbözőbb társadalmi szervezetek – kiemelten a mindenkori kormányzat – között, hanem szeretnénk visszaadni a hitet mindazoknak, akik kételkednek abban, hogy megéri a mai Magyarországon egy-egy szakmát magas fokon művelni, mert azzal valós társadalmi megbecsülésben részesülhetnek.
Bennünket emberi kapcsolatok, hétköznapi tapasztalatok kötnek azokhoz, akik szolgáltatásokat vesznek igénybe; mi hiszünk abban, hogy megtérül így gondolkodni munkáról és jövőről. Hisszük azt, hogy az ilyen szemlélet meghonosítására áldozott energia az ország egészének is megtérül. Ebben kérjük a segítségét, ehhez a célhoz kérjük személyes hozzájárulását.
Kérjük fogadja el meghívásunkat a Magyar Országos Szakmai Ipartestület 2010. március 6-án 10 óra 30 perckor rendezendő, fennállásának 20. évfordulóját megünneplő Jubileumi Konferenciára.
Helyszíne: a Danubius Hotel Hélia (1133 Budapest, Kárpát u. 62-64.)
Információ:
Végh Zsuzsanna MOSZI ügyvezető igazgató: 06-30-445-2621
Balogh Lajosné MOSZI elnök: 06-30-256-4566
Főoldal
Rendezvény
Nyomtatóbarát








