Az IPOSZ egyértelmű álláspontja az, hogy Magyarországon a foglalkoztatás bővítésének egyik legnagyobb tartalékai éppen a mikro vállalkozások. Beleértjük ebbe a fogalomba az alkalmazottat nem tartó egyéni vállalkozásokat is, amelyek létszáma igen nagy, és ha csak 10%-uk az ösztönzők hatására képes lenne egy alkalmazottat felvenni, ez messzemenően meghaladná egy-egy nagyvállalkozás alkalmazási potenciálját. Ezért a mikro vállalkozások életben maradása, versenyképességük megőrzése és így foglalkoztatási lehetőségeik megtartása a gazdaságpolitika egyik sarkalatos pontja kell, hogy legyen. Ezeknek a céloknak a megvalósításához kétségtelenül az egyik legközvetlenebb eszköz a szakmai képzés, amely elősegíti ezeknek a vállalkozásoknak a piacon maradását, versenyképességük erősödését, és így foglalkoztatási lehetőségeik bővítését.
Az IPOSZ-nak megalakulása óta kiemelt feladatai közé tartozik a szakmai képzés minden formája. Az IPOSZ következetesen a családi és mikro vállalkozások gazdálkodási érdekeit tartja szem előtt és élharcosa annak, hogy Magyarországon rövidebb távú gyakorlat-orientált szakmai képzések sokasága álljon rendelkezésre a legkisebb vállalkozások számára is. Az IPOSZ ezért kezdettől azt támogatja, hogy a mikro vállalkozások számára elkülönülten kell meghatározni a támogatási preferenciákat és összegeket, és ebben jelentős szerepet kell adni az őket közvetlenül képviselő ernyőszervezeteknek. Ezért az IPOSZ ennek a pályázatnak a kiírását komoly előrelépésnek tekinti, természetes feladata volt azon elindulni és a kiemelkedő szakmai hátterének köszönhetően a második legjobb eredménnyel el is nyerte a pályázati támogatást.
Az IPOSZ által elnyert és megvalósítandó projekt szakmai tartalma és célrendszere
TÁMOP 2.1.4-09/1-2010-0007
Munkahelyi képzések támogatása – ernyőszervezeteken keresztül
Megítélt támogatás: 288 000 000 Ft
Projekt tervezett kezdete: 2011. március 01.
Projekt tervezett befejezése: 2013. február 28.
Tervezett képzések száma: 80 csoport
Képzésbe bevonandó személyek száma: 1154 fő
| < Előző | Következő > |
|---|






